Terhességem 25. hetében az ellenőrzésen a szülésznő (Rinke) megmutatta, hogy én is ki tudom tapogatni a baba fejét - a hasam felső végében. A baba feje az összes többi ellenőrzés során fent maradt - ezt nevezik farfekvésnek. A terhesség 36. hetében elküldtek egy nőgyógyászhoz a kórházba. Október 15-én (pontosan egy hónappal azelőtt, amikorra kiírtak) Paullal és Tomival elmentem Roukema doktorhoz. Amikor fél óra késéssel végre bemehettünk a rendelőbe, az orvos feltett néhány kérdést (miért küldtek ide, szerintem is farfekvésről van-e szó, stb.) majd magával vitt egy vizsgálóba, ahol egy vizsgálóasztal és egy ultrahangos készülék is állt. Megtapogatta a hasamat és úgy döntött, hogy valóban egyértelmű a farfekvés. Ez után az ultrahanggal is megvizsgált és mondta, hogy ez a hólyag, ez a fej, de számomra mindez egyáltalán nem volt egyértelmű, csak gyors. "No nézzük, mit lehet tenni" - mondta az orvos és mielőtt megértettem volna, hogy mi történik, elkezdte nyomkodni és rángatni a hasamat. Megpróbálta egyik kezével megfogni a gyerek popsiját, a másikkal a fejét és erőteljesen igyekezett megfordítani. Időnként egy pillanatra visszatette az ultrahangos készüléket a hasamra (összesen talán kétszer). Egyszer csak baloldalt lent és jobboldalt fönt éreztem valamit kidudorodni, és bár nagyon igyekeztem lazítani, igen kellemetlenül éreztem magam. Mire azonban nagyon elegem kezdett lenni, az orvos közölte, hogy feladja a próbálkozást. A kicsi popsija túl mélyen ült a kismedencémben és a méhem kezdett bekeményedni, további kínzásnak ezért nem lett volna értelme. Az orvos szerint fennállt annak a lehetősége, hogy a babamagától megfordul, de két hét múlva azért újra látni akart.
A szülésznőnél tett következő látogatásom és a vele való beszélgetés után kérdések egész sorával felfegyverkezve készültem erre az október 29-i ellenőrzésre.
- Arról volt szó, hogy farfekvéses: ez azt jelenti, hogy a baba lába a teste mellett kinyújtva felfelé áll? (Igen.) Ez előnyös? (A szülésznő szerint az.)
- Mekkora a gyerek? (Az orvos 7 fontra - 3,5 kg - becsülte, a szülésnő 6,5 fontra - 3,25 kg -, a lányom azonban majdnem 8 font, azaz 4 kg súllyal született.). Mekkora a fej körfogata? (Ezt az orvos nem mérte meg az ultrahanggal, sem ő, sem a szülésznő nem vélte átlagon felülinek.)
- Leszállt a baba? (Viszonylag le.)
- Az előző szülésem gyorsan és gond nélkül zajlott (úgy a tágulási, mint a kitolási szakasz), ez akkor azt jelenti, hogy most nincs akadálya egy hüvelyi szülésnek? (Ezt nem tudtam megkérdezni, de nem volt.)
- Mikor kell elindulnom a kórházba? A szülésznőket felhívhatom, ha elkezdődik a szülés, de itt mi a dolgok menete? (Erről állítólag kapok majd egy levelet, de ez végül sohasem érkezett meg...)
- Nem indítják el a szülést? Akkor sem, ha terhesség túllépi a 40 hetet? (A szülésznő szerint farfekvésnél nemigen szokták túllépni a 40 hetet, hogy a baba ne nőjön túl nagyra.)
- A farfekvéses hüvelyi szülést mindig nőgyógyász vezeti, vagy vezeti szakvizsganélküli orvos stb. is? (A nőgyógyász mindig jelen van, még ha más vezeti is a szülést.)
- Szülés után hazamehetek, mint egy rendes ambuláns szülés után? (Azt hittem igen, de mint kiderült, ha orvosi okból történik a szülés kórházban, utána 24 órát benntartanak.)
- Szülés után megvizsgálja a babát egy gyermekorvos? (Mint kiderült, meg.)
- A szülés után a farfekvés miatt alaposabban figyelemmel kísérik a baba csípőjét? (Igen, szülés után 3-4 hónappal megvizsgálják majd ultrahanggal.)
Pontosan 37 hetes terhesen éjszaka (október 25-én, szombaton komoly vesegörcsökre ébredtem - olyan fájdalmasak voltak, hogy szabályosan lihegéssel és sóhajtozással jutottam túl rajtuk, akárcsak a szülési fájdalmakon szokás. Nappal sokkal jobban voltam, de a délutáni alvás után ismét annyira fájt az oldalam, hogy felhívtam az ügyeletet, mi a teendő. Miután megvizsgálták a vitt vizeletmintát és meghallgatták a baba szívét, szerencsére minden rendben volt. Valószínű, hogy fekvő helyzetben a súlyos méh elnyomta a vese kivezetését és ezt okozta a fájdalmat. Megoldás a paracetamol szedésén kívül, amire végül nem volt szükség, hogy aludjak a másik oldalamon. Nem túl kényelmes, hiszen a baba fejecskéje így a bordámat nyomta el, de hatékony. A továbbiakban elég jól voltam, bár ami engem illetett, bármikor jöhetett a baba - kezdett elegem lenni ebből a terhességből.
A következő ellenőrzés során a nőgyógyász ismét villámgyorsan megvizsgált az ultrahanggal - közölte, hogy a baba nem fordult meg, de ő ezt nem is várta és megkérdezte, hogy akkor mit akarok. Mivel az interneten előre mindent elolvastam a farfekvésről, amit csak találtam és a szülésznővel folytatott beszélgetés is bátorítóan hatott rám, azt feleltem, hogy ha nincs akadálya, én meg akarom próbálni a hüvelyi szülést. Az orvos ezt feljegyezte, aztán anélkül, hogy sikerült volna feltennem az összes kérdésemet, máris az ajtón kívül találtam magam. A következő ellenőrzést jó két héttel későbbre tervezték, de én nagyon reméltem, hogy erre már nem fog sor kerülni és addigra már a karomban tarthatom majd a kislányomat.
A következő hétfőn ismét a szülésznőnél (Karin) jártam, aki nagyszerűnek tartotta, hogy a hüvelyi szülést választottam - ez manapság már csak nagyon ritkán fordul elő.
Karin ezt annyira különlegesnek tartotta, hogy ha akkor éppen ügyeletes lenne, szeretne velem jönni a kórházba és végignézni a szülést.
2003. november 9-e, vasárnap
Hajnali 2-kor felkeltem, hogy kimenjek a vécére, és amikor visszafeküdtem az ágyba, apró görcsöt éreztem a hólyagom körül és valami folyni kezdett a lábam között.
Visszamentem a fürdőszobába, elővettem egy havi betétet és egy egyik oldalán nedvszívó, másik oldalán vízhatlan alátétet, aztán lementem a földszintre Paulért, aki félig tévét nézett, félig aludt. Újra az ágyban eszembe jutott, amit az előző héten hallottam a jógán: farfekvésnél sohasem száll le teljesen a baba, tehát ha elfolyik a magzatvíz, azonnal le kell feküdni, nehogy a köldökzsinór a gyerek előtt kicsússzon és elszoruljon. Azt mondták ugyan, hogy a következő ellenőrzés során kérdezzem meg, hogy ez tényleg így van-e, de erre már nem került sor.
Paul mellettem horkolt, felébresztettem és megkértem, hogy hozzon új alátétet, mert a folyamatosan csordogáló magzatvíz teljesen eláztatta azt, amin feküdtem.
2 óra 50-kor jelentkezett az első fájás és fél 4-kor (fájások 10 percenként) felhívtam a szülésznőt. Karin ugyanis azt mondta, hogy nyugodtan hívjam őket először, majd ők megadják a kezdő utasításokat, és persze azt sem felejtettem el, hogy szeretne velem jönni a kórházba, hogy végignézhesse a farfekvéses hüvelyi szülést. Rinke volt ügyeletes és ő azt javasolta, hogy hívjam a kórházat, szerencsére a telefonszámot is megadta, azt legalább nem kellett keresgélni. Aki felvette a telefont, az éppen ottlévő nőgyógyásszal egyeztetve azt mondta, hogy induljunk el a kórházba. Nem kell sietnünk, de várnak ránk. A terhes lapomat és a hozzá tatozó többi adatot beletettem a bőröndbe, Paul elment zuhanyozni és felöltözni, én pedig felhívtam a szomszédokat (az éjszaka közepén), akikkel megbeszéltük, hogy vigyáznak majd Tomira. Hogy a fiamat ne kelljen felébreszteni, átvittük hozzájuk a babaőrt. Aggódtam, hogy Tomi hogy fogadja majd az új helyzetet, de végül minden gond nélkül zajlott. A fiú 7 órakor ébredt, akkor érte jöttek, és a szomszédban bőségesen megreggelizett, aztán játszott, amíg az apja érte nem ment.
Mi elindultunk a kórházba, ahol a bejáratnál már várt egy tolókocsi és feltoltak benne az emeleti szülészetre, és azonnal bevittek az egyik szülőszobába. Itt egy ápolónő (Martha) és a kórház szülésznője, Ineke fogadott (őt megismertem a "kórházi szülés" című tájékoztató estéről). Mindketten feltettek egy halom kérdést és ráerősítették a magzati szívműködést és méhösszehúzódásokat mérő CTG-t a hasamra. Az éppen ott lévő ügyeletes nőgyógyász, Zwertbroek doktor bejött bemutatkozni, de utána hazament. A fájások eleinte még viszonylag rendszertelenül jöttek és elboldogultam velük a jógán tanult oldal-légzéssel. Később erősebbé és gyakoribbá váltak. Ineke 6 óra körül megvizsgált és megállapította, hogy a méhszáj tágulása 7 cm, de a baba popsija még eléggé magasan van. Úgy gondolta, elképzelhető, hogy a kicsi még az ő éjszakai műszakjuk (mely fél 8-8 körül ér véget) alatt megszületik.
Beöntést kaptam és ráültettek egy bilire (vécére nem mehettem), aztán tisztába tettek, mint egy csecsemőt.
Később bejött egy másik ápolónő (Karin), a délelőtti műszakból és a szülésznőt is leváltották. Először azt hittem, hogy ez a nő is szülésznő, mert ő is megvizsgált és megállapította, hogy a baba popsija sokkal lejjebb van és a tágulás is tovább haladt. Azonban úgy döntöttek, jobb, ha Ineke is megvizsgál, hogy összehasonlíthassa a helyzetet azzal, amit a korábbi vizsgálat során tapasztalt. . Nem bánom? De igen, de mit csináljak... Egyébként, mint kiderült, ez a fiatal nő, Chantal, nem szülésznő, hanem szakvizsgát még nem szerzett orvos és trópusi orvosnak készült. Ineke másnap elmondta, hogy amikor telefonált és megkérdezte tőle, hogy nem akarja-e átvenni a szülésem levezetését, Chantal két kézzel kapott a lehetőségen és végig ő vezette a szülést (gondolom, a trópusokon sok hasznát veszi ennek - Hollandiában ritka - tapasztalatnak). Ineke így hazament, hiszen Chantal úgysem engedte volna bármit tenni.
Időközben a fájások olykor igen kellemetenné váltak és bár igyekeztem becsületesen követni a lihegési utasításokat, a lélegzést olykor ősember-hangok és jajgatás vette át. Aztán folytattam a lihegést. Pár perccel 9 előtt, amikor én is jeleztem, hogy olykor nyomási ingert érzek, megengedték, hogy elkezdjem a nyomást. Telefonáltak a nőgyógyásznak, aki attól kezdve végig jelen volt, de valójában csak oldalról nézte az eseményeket. Közben megkatétereztek – ami piszok kellemetlen érzés.
A nyomás sokáig elég nehézkesen ment, Chantal szerint megijedtem a fájdalomtól és leálltam. Valószínűleg azért így is elég erősen tolhattam kifelé a babát, mert egy idő után mindenki (még Paul is) elkezdett lelkesedni, hogy látszik a baba popsija. Megérinhettem a kezemmel és az ujjamon fehér maszat látszott - a magzatmáz! Később még egy tükröt is kerítettek nekem, hogy lássam. Ez számomra némi csalódást okozott - a nyílás olyan kicsi volt még és egy akkora gyereknek kellett rajta átpréselődnie.. Azonban minél tovább tartott, annál könnyebben ment a nyomás - egyszerűen tovább KELLETT nyomnom, fájdalmasabb volt leállni, mint tovább nyomni. Kaptam egy érzéstelenítő injekciót, majd Chantal gátmetszést végzett. Farfekvéses hüvelyi szülésnél mindig végeznek gátmetszést. Nem csak azért, mert a baba legnagyobb része - a feje - utoljára jön és emellett igen gyorsan ki kell bújnia, hanem azért is, mert előfordul, hogy a baba a kinti levegőtől megijedve felemeli a karját, és azt először ki kell onnan piszkálni. A gátmetszés alatt és után nem volt szabad tolnom, ehelyett lihegnem kellett - ez nagyon nehezemre esett.
Nem tudom, meddig tartott még, de a baba egyre kijjebb csúszott, egyszer csak az egész teste kint volt, és csak ekkor fogták meg. A nőgyógyász jó erősen nyomta a hasamat, Chantal felfelé húzta a gyereket és egy csavarással a hasamra tette a lányomat. Egyenesen a popsijára láttam. Akkor megfordították és a karomban tartottam az én gyönyörű kicsi Pankámat. Magzatmáz takarta, rövid, sötét haja volt és réveteg, sötétszürke szeme. Kaptam még egy oxitocin injekciót a combomba és 4 perccel a baba után kihúzták belőlem a méhlepényt. Chantal összevarrta a gátmetszésemet, aztán nagyon alaposan megvizsgálta Pankát. Amikor mérés után és felöltöztetve visszakaptam a kicsi lányt, megszoptattam, és némi keresgélés után egészen ügyesen szopott. Igazi tehetség, akárcsak a bátyja, de időközben én is sokkal tapasztaltabb lettem a szoptatás terén. Később én lezuhanyoztam, Pankát pedig megvizsgálta még a gyermekorvos, aki mindent rendben talált. Paul hazament Tomiért, én pedig egyedül maradtam a pici lányommal.
Délután 1 óra felé végre elszunnyadtam Pankával magam mellett a kórházi ágyban (csak mellettem maradt nyugodt, a bölcső nem tetszett neki) és negyedóra múlva belépett Rinke, az a szülésznő, akit az éjszaka közepén hívtam. Eljött, hogy megnézze, mi történt és nagyszerűnek találta, hogy a hüvelyi szülést választottam. Azt mondta, hogy egy komoly negatív nyilvánosságot kapott nemzetközi felmérés következtében farfekvés esetén szinte egyáltalán nem kezdenek manapság hüvelyi szülést.
A legtöbben elfelejtik, hogy egy császármetszés szintén kockázattal jár, ahogy mellesleg egy rendes szülés is. Rinke elmagyarázta még, hogy Panka fejformája jellegzetes a farfekvéses újszülöttekre - viszonylag lapos a feje teteje és a hátulja gömbölyű. Ez azért van, mert a rekeszizmomhoz nyomódott.
Úgy tűnt mellesleg, hogy igen különleges eset vagyok, valódi unikum, hiszen másnap reggel a vizitnél bejött az ügyeletes nőgyógyász három orvostanhallgatóval és megmutatott nekik, mondván, hogy előfordul még ilyen, van, aki hüvelyi úton akarja megszüli a farfekvéses gyerekét. Valóban rendkívüli eset... Hétfő délelőtt hazamehettem és másnap a szülésznők közül Froukje jött meglátogatni (igen, ő az, aki 20 hónapja Tomi születését vezette). Ő elsősorban azon csodálkozott, hogy még mind a két gyerekemet szoptatom, ezt aztán a kollégáinak is elmondta. Csütörtökön Karin látogatott meg, aki fantasztikusnak tartotta a tandemszoptatást. Azt mondta, hogy még azok a nők is legtöbbször abbahagyják a szoptatást, amikor újra terhesek lesznek, akik egyébként sokáig szoptatják a gyereküket. Pedig, ahogy az én példám is mutatja, erre igazán semmi szükség nincs. Ami a szülésemet illeti, nagyon örült neki, csak azt sajnálta, hogy nem "vártam meg", amíg ő ügyeletes. A kollégáinak is mondta, hogy szeretne ott lenni a szülésemnél, de valószínűleg nem volt számukra világos, hogy akkor el szeretne jönni, ha nem ő ügyeletes. Búcsúzóul még azt mondta, hogy örömmel látna újra a rendelőben... Hát ki tudja, fantasztikus dolog egy kis csecsemő...
