Hétfõn reggel 6 körül enyhe hasgörcsökkel ébredtem. Péntekre voltam kiírva, így joggal gondoltam, hogy talán ezen a napon elkezdõdik a szülés. A vécére menve fölfedeztem, hogy véres a bugyim és találtam egy sötét, puha, nyers májszerû valamit a papíron. (Késobb a bába azt mondta, hogy az volt a nyákdugó. Most legalább azt is tudom, hogy az milyen.)
Fölöltöztem és megreggeliztem.
Paulnak azt mondtam, hogy a szülés most már biztosan nem várat magára túl sokat, de azért nyugodtan menjen dolgozni. Ha bármi lesz, fölhívom. A délelott folyamán a görcsök erõsebbé és rendszeresebbé váltak, de nem törodtem velük különösebben. Ebédet foztem és a biztonság kedvéért még összeszedtem egy-két dolgot, valamint anyunak, aki a szülés után jönni készült, megágyaztam a vendégágyat és elintéztem néhány telefont.
Délben Paul hazajött ebédelni, de utána visszaküldtem a munkahelyére - elvégre a közelben dolgozik és erre a napra nem tervezett sem ügyfelet, sem vidéki utat. Amikor ismét egyedül maradtam, elkezdtem mérni a görcsök (fájások) idejét és suruségét. 5-6 percenként érkeztek és háromnegyedtol másfél percig tartottak, de viszonylag könnyen elbántam velük. Egy müanyag széken beültem a zuhany alá és ott egész jól éreztem magam. Talán egy órával késobb egyszer csak azt hallottam, hogy Paul hazaérkezett. Mi történt? Megpróbált felhívni, de mivel a zuhany alatt nem hallottam a telefon csörgését, aggódott és eljött megnézni, mi újság itthon. Én ezt fölöslegesnek véltem és javasoltam, hogy menjen vissza dolgozni, de Paul nem értett velem egyet. Szerinte ideje volt telefonálni a bábának. Azért is, mert az egy órányi zuhanyozás alatt a fájások erosödtem és surusödtek most már 2 és fél 3 percenként jelentkeztek. Tehát felöltöztem és telefonáltam. Froukje volt ügyeletes, a legfiatalabb a három bába közül. Röviden elmondtam neki, hogy mi a helyzet (elfolyt a magzatvíz? nem elkezdodtek a fájások? igen milyen gyakoriak? stb.) és o" azt mondta, hogy eljön megvizsgálni. Paul még elmagyarázta neki az útvonalat és hamarosan megérkezett Froukje. Miután megvizsgált, közölte, hogy 4 cm tágulásom van, és hogy ezt nem várta, mert olyan higgadt és nyugodt vagyok Szerinte a baba még aznap (éjfél elo"tt) meg fog születni.
Ivott még egy kávét és evett egy húsvéti csokitojást, kitöltött néhány nyomtatványt, aztán telefonált a kórházba, hogy indulunk oda. O" maga este fél 7 körül jön, illetve ha szükséges, akkor hamarabb.
Én még telefonáltam anyunak saját kérésére hogy elkezdodött, aztán elindultunk a kórházba. A fájások a fekvo" rendo"röktol még fájdalmasabbak voltak és a 15 perces út a kórházba nagyon sokáig tartott Amikor megérkeztünk, a portánál beülhettem egy tolókocsiba. Elso pillantásra nevetségesnek tu"nt, de tulajdonképpen örültem, hogy nem gyalog kellett végigmennem a hosszú folyosókon. A fájások közben rendszeresen jöttek, bár még mindig jól viseltem oket. Egy ápolóno", Hetty bevezetett bennünket az 1. számú szüloszo"bába (a zuhany és vécé mellett) és eszembe juttatott egy légzéstechnikát (afféle fújtatás), ami valóban segített jobban elviselni a fájásokat. Délután fél 5 volt. Hetty hozott nekünk innivalót, aztán hosszabb ido"re eltunt. Amikor egy ido" után a vécére mentem, úgy éreztem, vizes a lábam. A fájások is sokat ero"södtek, így a szobába visszatérve megnyomtam a piros gombot. Hetty bejött és én elmondtam neki, mi újság, hogy szerintem kezd elfolyni a magzatvíz. (Késo"bb kiderült, hogy ez nem történt meg. A burkot a bába repesztette meg egy kampóval a kitolási szakasz vége felé.) Hetty telefonált Froukjénak, aki hamarosan megérkezett. Megvizsgált és közölte, hogy a tágulás már 8 cm-es. Közben kezdtem magam rosszul érezni, hányingerem volt, éles fájdalmat éreztem baloldalt hátul a bordáim között (ezt Hetty egy melegvizes párnával masszírozta) és a hátamról a jobb oldalamra fordultam, mert valamiért jobb volt úgy. És Froukje azt, mondta, hogy kezdhetek nyomni. De én egyáltalán nem akartam nyomni. Olyan jól ment a sóhajtozás és a lihegés, hogy folytatni akartam. Azt mondták, hogy ez az átmenet a tágulás és a tolófájások között. Valószínu"leg ez igaz, mert a nyomás csak késo"bb ment jobban. Egy-egy tolófájás alatt utasításra háromszor is nyomtam, aztán magánszorgalomból még egyszer. És ez egy darabig így ment. Ekkor már újra hanyatt feküdtem, de nem bántam. A lábam a szülo"ágy tartóján feküdt, hogy pihenhessek, de a tolófájások alatt fel kellett emelnem, hogy ne oda összpontosítsam az energiámat.
Aztán Froukje azt mondta, hogy gátmetszést hajt végre, mert kezd berepedni a gát. A következo" fájás alatt beadta a helyi érzésteleníto"t, láttam még egy nagy ollót (!) aztán követnem kellett az utasításait. Most nyomjak, most lihegjek, most nyomjak, most lihegjek, most nyomjak. És ekkor egy nedves, meleg, csúszós valamit éreztem a lábam között és zsuff, kicsusszant Thomas és máris a hasamra tették a fiamat. Fantasztikus, hihetetlen élmény. Gyakran olvastam róla, láttam a tévében, de valójában nem lehet elképzelni. A hasamon feküdt, kicsi volt, meleg és keservesen sírt. Hosszú, vékony ujja volt és gyönyöru" körme igaz, elo"ször teljesen kék. De egy percen belül piros lett ahogy kell. Homályosan emlékszem még, hogy még egyszer kellett nyomnom, hogy megszülessen a méhlepény, de nem hiszem hogy ez fájdalmas lett volna, nagyon könnyen kicsúszott. A varrás nem volt vészes, hiszen Thomas végig ott volt a hasamon. A többi nem számított.